Beszámoló
SAKKPALOTA PROGRAM
ANGOL/orientáció – Képességfejlesztő Sakk
1.2024/2025. Tanév – Szakmai munka
Augusztus végén a „Csibetábor” -ban, melyet leendő elsőseinknek szerveztünk, interaktív foglalkozást tartottam Bakos Istvánné kolléganőmmel. Sakkszőnyeg, sakkbábok, babzsák használatával jártuk be a Sakkpalotát.
Szeptember 17-én részt vettünk a 10. születésnapját ünneplő Világsakkfesztiválon, mely Budapesten a Nemzeti Galériában került megrendezésre. Iskolánkat három kolléga, sakkoktató és azok a 4. osztályos gyerekek képviselték, akik az elmúlt tanévben eredményesen szerepeltek sakkversenyeken. A programok gyermekközpontúak és sokszínűek voltak, melyek több területet is érintettek: képzőművészetet, sportot, tudományt, oktatást. A gyerekek személyesen találkoztak Polgár Judit nagymester, sakkolimpiai bajnok, oktatási nagykövettel. Fotózkodtak, aláírást kaptak a Polgár lányoktól.
Kettő referencia iskola online óráját néztük meg a Polgár Judit Sakk Alapítvány szervezésében. Konferencia beszélgetés keretében az órák értékelésére is sor került. Ekkor, szakmai kérdések megvitatására és szakmai kapcsolatok ápolására is lehetőség van, ezért tartjuk hasznosnak ezeket a „találkozásokat”.
A beiskolázási programhoz kapcsolódva bővítettük palettánkat, ANGOL-SAKK interaktív foglalkozások szervezésével, melynek célközönségét a nagycsoportos óvodás gyerekek alkották. Kettő alkalommal találkozhattak iskolánkban a leendő elsős tanító nénikkel. Képzeletben „elutaztak” Londonba, majd megismerkedtek a Sakkpalota lakóival. Angolul énekeltek, izgalmas sakkos feladatokat oldottak meg.
Ebben a tanévben a megújulás, a szakmai munka erősítése, jó gyakorlat átvétele miatt, partneriskolai kapcsolat kiépítésére helyeztem a hangsúlyt, mint szakmai vezető. A gyöngyösi Arany János Általános Iskolával, mint referencia intézménnyel vettem fel a kapcsolatot. A tavalyi tanévben az online órám megbeszélésén merült fel ez a lehetőség. A második félévben, a gyöngyösi kollégák szakmai napra invitáltak bennünket. Kollégáimmal éltünk a lehetőséggel és részt vettünk az eseményen. A jövő tanévben mi is jelenléti szakmai nap megvalósítását tervezzük, ahová visszavárjuk a gyöngyösi iskola Sakkpalotásait.
Március 7-én került sor, a hagyománnyá vált iskolaváró foglalkozás megtartására, „Köszöntünk a Sakkpalotában” címmel. Rendezvényünket a 2.b osztály tanulói nyitották meg egy mozgásos koreográfiával, akik színes műsorukkal életre keltették a bábokat. A negyedikes tanító nénik két helyszínen várták az ovisokat. Az aulában a sakkhoz kapcsolódó képességfejlesztő játékokkal ismerkedtek a gyerekek. A tornateremben Polgár Judit mozgásfejlesztő programja, a SakkTesi játékai nyújtottak élményt a kicsiknek.
Áprilisban, iskolánk három pedagógusa, Farkas Győzőné, Séra Enikő, Stelénné Sárközi Edit, szakmai programon vettek részt a nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményében. Az iskola a Sakkpalota Program referencia intézményeként 10. „szülinapját” ünnepelte. Ennek keretében, szakmai kapcsolatok ápolása, tudásmegosztás céljából, betekintést nyújtottak a Lego – Robotika és Workshop a Sakkpalotában, Sakkpalota Program tantárgyi integrálása felső tagozaton és a SakkTesi módszertani programjaikba. A programok interaktívak voltak. Színes, változatos, gyakorlatias feladatokon keresztül tapasztalhatták meg a Sakkpalota Program lehetőségeit a résztvevők, így mi is.
Az éves szakmai munka bemutatóóra tartásával zárult, melyet Stelénné Sárközi Edit szakmai vezető tartott osztályában matematika tantárgyból. Célja, a tudásmegosztás volt. A tanulók a Polgár Judit módszer elemeinek és eszközeinek használatával fejlesztették gondolkodásukat, számolási készségüket. Az óra felvételre került, megosztására, megbeszélésére szeptemberben kerül sor.
Iskolánkban, azoknak a gyerekeknek, akik komolyabban érdeklődnek a sakk iránt, szakköri tevékenységet biztosítunk. Ebben a tanévben 3 csoportot működtettünk. Sakkoktatónk Sipos Árpád, a vajai sakkegyesület alapítója. A tanulók heti egy alkalommal vesznek részt a foglalkozáson. Az idei tanévben 13 versenyre jutottak el, szép eredményeket elérve.
A tanévben, Séra Enikő kolléganő végezte el az 1-2.o. és 3-4.o. akkreditált képzést, mely ingyenes volt.
Az iskola vezetősége és a magam nevében, minden Sakkpalotásnak jó egészséget kívánok, jó feltöltődést a nyári szünetben. Találkozunk a 2025/2026. tanévben.
2.Tervek
- MTA-AVKF Tanulási Környezet kutatás – Kognitív Profil Teszt felvétele
- A felvett bemutatóóra megosztása, megbeszélése Google Meeten
- Világsakkfesztiválon való részvétel (RubikSakk verseny)
- Jelenléti szakmai nap rendezése
- Partneriskolai kapcsolat mélyítése
- Kapcsolódás a beiskolázási programhoz
- A következő kettő tanévben megtalálni azt a fiatal kollégát, akinek átadhatom az iskolában folyó Sakkpalota Program vezetését, az általam összegyűjtött szakmai anyagot-tapasztalatot a folytatáshoz
3.Melléklet
- Versenyeredmények
- Bemutatóóra vázlata, reflexió

